Egyedül nem megy

Hihetetlen számomra, hogy mennyire nem bírom az egyedüllétet. Szinte fizikai fájdalmat érzek, annyira hiányzik. Nem gondoltam volna, hogy lesz valaki az életemben, akit szinte a másik felemnek érzek. Erre csak most jöttem rá. De már csak két nap. Azt fél lábbal is kibírom!

Álmok útján

Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer a nevem előtt lehessen az a két bizonyos kis betű. Nehezen dolgoztam fel, hogy az érettségi után nem jártam sikerrel. De mint mindennek, ennek is két oldala volt/van. Soha nem ismerhettem volna meg azt az embert, akivel - most már nagyon úgy néz ki - le fogom élni az életemet, illetve azt gondolom nem is voltam 18 évesen felkészülve arra a megterhelésre, amit a jogi tanulmányok jelentenek. Ez van, nem vagyunk egyformák. Örülök, hogy kicsit érettebb fejjel vágtam bele, és biztos vagyok benne, hogy sikerül véghez is vinnem a tervemet. Már csak tényleg pár vizsga választ el a boldogságtól. De, ha esetleg nagyon elkenődök, Marton László mindig példaként fog előttem állni. Ő sem adta fel az álmát. Hiába volt sikeres ügyvéd Ausztráliában, ő azt szerette volna, hogy hazájában is jogos legyen a neve előtti két kis betű. Minden elismerésem!

http://oktatas.origo.hu/20090619/rekord_83_evesen_kapta_meg_diplomajat

És akkor a nagyon várt pihenésről...

Hétvége, szikrázó napsütés, csend. Röviden így tudnám összefoglalni az elmúlt hétvégét, amit Petivel Révfülöpön töltöttünk. Hihetetlen kikapcsolódást és feltöltődést jelentett az a pár nap, amit teljes nyugiban éltünk át. Annyira sikerült ellazulni, hogy a harmadik nap végére Peti már nem is foglalkozott azzal, hogy fel van-e töltve a telefonja, vagy nem. Egyszóval minden szuper volt, leszámítva egy "apró" affért. Történt ugyanis, hogy egyik reggel nem a megszokott madárcsicsergésre ébredtem, hanem valami fülsiketítő sivításra. Rohanok ki és mit látok? Egy körülbelül másfél méter hosszú kígyó (mint később megtudtam erdei sikló) - rátekeredve kismadárkáink fészkére - éppen reggelizett. A menü fiókákból állt. Elevenen felfalta őket, és mikor jóllakott szép komótosan távozott.
Nem hittem a szememnek, és teljesen kiakadtam. Egyrészt sajnáltam a fiókákat, másrészt pedig egyszerűen szavakkal sem lehet kifejezni mennyire undorodom a kígyóktól. Számomra alantasabb lények nem is léteznek a Földön. Azóta sem tértem magamhoz, és ráz a hideg, ha az esetre gondolok. Mondhatnánk, hogy ez a természet rendje, de én ezt akkor sem tudom elfogadni. Ki kéne irtani az össze csúszómászót!

Buli meg pihi

Tudom, hogy egy kicsit lemaradtam, de sajna el voltam havazva (na, ez elég magyartalanra sikerült) . Szóval... Iszonyú jó volt a VEN. Életemben eddig egyszer vettem részt ezen a mulatságon, és őszintén szólva kicsit szkeptikusan álltam hozzá. Valahogy sosem éreztem magaménak a fesztivál jellegű dzsemborikat, de a hozzáállásom múlt hét óta jelentősen megváltozott. Peti szavaival élve „azt hiszem, ellőttük az év buliját”. Tudni kell, hogy én megboldogult főiskolás éveim óta eléggé visszavonultam – már ami az „ereszd el a hajamat” bulikat illeti. Valahogy úgy éreztem öreg vagyok már a reggelig tartó ivászatos őrjöngésekhez. Meg az is lehet, hogy kiéltem magam. Annak idején volt minden: wc-n alvás, reggel 6-kor hányás a buszpályaudvar mellett, amikor tisztességes polgárok munkába indultak... Egyszóval minden. De most rá kellett jönnöm, hogy néha kellenek az ilyenfajta kitörések is. Hogy miből kell kitörni? Hát a mindennapokból, a mókuskerékből. Szükség van egy estére, amikor nem azon rágódunk, hogy mi lesz a munkahelyünkön, mi lesz az életünkkel, stb. Be kell valljam, nekem sikerült. A sikerhez persze szuper asszisztencia nyújtott segítséget.

Az biztos, hogy Imola barátnőm egyhamar nem felejti el az itt töltött napokat!

Egy biztos: Jövőre VE(N)letek ugyanitt!

Mókuskerék?

Biztos érezted már, hogy az életed egy óriási mókuskerék, amiből nem tudsz kiszállni. Vagy talán nem is akarsz... Talán rutinból élsz? Vagy csak így kényelmes? Megoldani a feladatokat, mint egy robot, nem foglalkozni senkivel és semmivel. Azt mondják, ha jót akarsz magadnak, nem szabad sokat rágódni egy bizonyos problémán, mert te sínyled meg. Testileg, lelkileg, egyszerűen „életileg”. De nem lehet mindig mindent elfelejteni, hisz’ akkor túlságosan is közönyössé válnánk. Vagy talán ez a cél? Érzelmek nélküli világban élni, érzelmek nélkül? Rutinból cselekedni, szeretni, élni? Átgázolni mindenkin, csak azért, hogy több jusson neked? Erősen próbálom, de sajnos nem tudok ilyen lenni.

Visszautasíthatatlan ajánlatok

Röviden a sztori: 

Valamikor januárban  40 km/órás megengedett sebességnél 48 km/órával haladtam. Kaptam egy szép levelet a rendőrségtől, melyben adatszolgáltatásra köteleztek. Megtettem. Múlt héten újabb levél érkezett, melyben közölték: 10000 forintos bírságot szabtak ki a „gyorshajtásomért”, de enyhítő körülményként értékelték, hogy az elmúlt két évben nem indult ellenem hasonló eljárás. (Megjegyzem életemben nem indult még ellenem semmi!) De a jófejségnek itt még nincs vége. Választhatok:

1. Kifizetem egy összegben a büntetést,

2. Kifizetem részletekben, 2200 forintos eljárási illeték befizetése mellett,

3. Elvállalok 2 nap közmunkát (értsd: árvácskákat ültethetek valamelyik körforgalomban),

4. Önként és dalolva 10 napra bevonulok a fogdára.

Egyedül sajnos nem megy a választás. Segítsetek!

Más, mint a többi

Nem vagyok jó passzban mostanában. Nagyon nem. Rájöttem, hogy az életem tele van értelmetlen bosszúságokkal. A tavasz ébredezik és ennek örülnöm kellene – mint minden évben –, de nem tudok. Magamban keresem a hibát, de nem találom. Mégis én vagyok a vétkes? Senki nem tudja a választ. Én csak segíteni akarok, mindent megértek. Miért kell ezt kihasználni? Más vagyok, mint a többi.