Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer a nevem előtt lehessen az a két bizonyos kis betű. Nehezen dolgoztam fel, hogy az érettségi után nem jártam sikerrel. De mint mindennek, ennek is két oldala volt/van. Soha nem ismerhettem volna meg azt az embert, akivel - most már nagyon úgy néz ki - le fogom élni az életemet, illetve azt gondolom nem is voltam 18 évesen felkészülve arra a megterhelésre, amit a jogi tanulmányok jelentenek. Ez van, nem vagyunk egyformák. Örülök, hogy kicsit érettebb fejjel vágtam bele, és biztos vagyok benne, hogy sikerül véghez is vinnem a tervemet. Már csak tényleg pár vizsga választ el a boldogságtól. De, ha esetleg nagyon elkenődök, Marton László mindig példaként fog előttem állni. Ő sem adta fel az álmát. Hiába volt sikeres ügyvéd Ausztráliában, ő azt szerette volna, hogy hazájában is jogos legyen a neve előtti két kis betű. Minden elismerésem!
2009. június 30., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
